Neked van szerszámos ládád?

Szöget ütött a fejemben egy kérdés

Vettem egy kalapácsot, hogy be tudjak verni egy szöget a falba, amire egy kedvenc képemet akasztottam fel.

Kérdés

Ha a hintalovam gördülő talpának egy szögét kell beverni, vagy ha a vésőt kell kicsit megkocogtatni, hogy simán hasítson a falba vájt menetben, amibe a villanyvezetéket fogom behúzni, vagy ha az ajtót kitámasztó éket szeretném stabilan benyomni, hogy az ajtó stabilan kitárva álljon, s mikor a dió csonthéjas kabátja makacsul ellenáll, akkor vajon a meglévő kalapácsot elő tudom venni, s használni tudom-e ezzel segítve, megoldva ezen helyzeteket vagy kell egy külön kalapácsot venni a hintalovam szögéhez, a véső fejének ütögetéséhez, egy ék stabilizáló, helyre tevő kalapácsba is be kell hogy fektessek, nem is beszélve a dió héj felnyitó extra kalapácsról?

Egy kalapács egy speciális feladatra jó csak és külön - külön kalapács kell minden egyes helyzethez, vagy egy kalapács számos, egymástól akár nagyon különböző helyzetben és feladat megoldására alkalmas?

Az új helyzetek nagyon rémisztőek tudnak lenni, aminek pontosan egy oka van.

Az ember megijed, hogy teljesen eszköztelen.

Csak egy - elsőre megoldhatatlannak és megmásíthatatlannak tűnő - gondolat uralja az ember gondolatait, hogy az új dolog ismeretlensége és újszerűsége miatt olyan mintha egy üres semmiből kellene gazdálkodnia, a semmiből kellene megoldania és helytállnia ebben a rá váró új helyzetben.

A fókusz beszűkül egy rémisztő nihil ihlette semmibe, ahol az elővételezett hiányosságok, a megugorhatatlannak tűnő magasságok és kihívások az eleve elrendeltetett kudarcot és bukást vetítik előre, egy tónustalan sodródást az egyirányú felismerésbe, az előzetesen sejtett alkalmatlanság tényszerű bizonyosságába.

De tényleg minden egyes alkalommal újra kell tanulni járni, ha új utakra téved lábunk?

Tényleg teljesen üres a szerszámos ládánk?

Tényleg az üresség, készségtelenség, képesség nélküliség ordító hiánya jellemzi az új - és talán addig nem ismert, még előzetes gyakorlattal nem rendelkező - utakat vagy ha jobban átgondolnánk, hogy ez a newcomer feladat milyen készségeket, képességeket követelne meg tőlünk - azaz ha a feladat specifikus szűk fókuszt, amiben elnémíthatatlan hangerővel rivall eszköztelenségünk kétségbeesett hangja, szélesebbre nyitnánk, s a jelen pillanatot nem egy a semmiből építkező elszigetelt pillanatként élnénk meg, hanem egy nagyobb egységbe beleilleszkedő momentumként kezelnénk, aminek kapcsolati hálója, táplálkozási forrása van korábban szerzett tapasztalatainkból - hirtelen jönne az első rémületet, ént megkérdőjelező lefagyást feloldó, feloldozást hozó megnyugvást jelentő érzés, hogy: "Az én szerszámos ládám nem üres!" azaz, hogy "Képes leszek rá!"

És innentől kezdve, ettől a pillanattól kezdve már a fókusz azon lesz, hogy miként kell ezen új feladat sikeres abszolválásához használni és talán újradefiniálni, egy módosított, updatelt formában használni a már meglévő eszközeinket, képességeinket, készségeinket, tapasztalatainkat "kell csak" elővenni és a helyzetnek megfelelően felhasználni.

Szóval nincs totális eszköztelenség csak elő nem vett szerszámos láda.