top of page
Search

Amikor a pszichológus brandet épít - Neked melyik volt szakmai hazaérkezésed pillanata?

Updated: Oct 1, 2021


Szmejkál Szabolcs nekem Te voltál a pillanatom!


A kedvenc szókapcsolatom a “tökéletes pillanat”

Benne van az a mulandó, de különlegességénél fogva feledhetetlen volta, amitől igazán megismételhetetlenné válik, amitől van annyira ritka, hogy igazi kincsként tudja megőrizni az ember


Megérkezés A pillanat, amikor megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal, mint a villám beléd csap az érzés, hogy: "Ez az amit kerestem, ez vagyok én, ez az én utam, a végzetem" Első éves - és annak is első féléves - egyetemista voltam és volt egy “Bevezetés a tanácsadás pszichológiája” című tantárgyam Kicsi voltam és még nagyon copfos - teli valami gyermeki elvarázsolt bájjal választott hivatásom iránt Az egyik órán azt a feladatot kaptuk, hogy rendeződjünk párokba és amolyan “mini tanácsadás” keretében játsszuk el, hogy milyen egy tanácsadás.

Hozzál egy témát, ami aktuálisan probléma, nehézség számodra és a pároddal - aki ebben a helyzetben a pszichológusod - oszd meg és építsetek eköré egy villámgyors konzultációt Egy kb nálam 10 évvel idősebb lány csoporttársat kaptam Mivel én ezt a feladatot ilyen kis könnyed “na játsszuk el mi lenne, ha…” helyzetnek fogtam fel valami kis - valljuk be őszintén - mondva csinált semmiséget hoztam fel - gondoltam ez illik ehhez az alkalomhoz... Miután végeztünk velem jött a párom, azaz megkaptam a “pszichológus szerepet” Valami hasonló kis könnyed semmiségre számítva tőle is kezdtem meghallgatni őt, amikor jött egy nagyon mély, nagyon friss és talán a legnehezebb emberi történettel - egy szülő elvesztésének bűntudattal és fájdalommal teli vallomásával

"Elvesztettem néhány napja az apukámat és olyan bűntudatom van, hogy látom körülöttem mindenki sír és össze van omolva én meg képtelen vagyok sírni.

Fáj apa elvesztése, mert nagyon jó kapcsolatban voltunk és talán emiatt még nagyobb ez a bűntudat, hogy nem tudok sírni, mert akkor talán nem is szerettem annyira, meg azt hiszik az emberek körülöttem, hogy engem nem visel meg az elvesztése" - valahogy így kezdte a történetet a párom.

A legnagyobb hangsúly a szerettem apán és bűntudatom van érzéseken volt, no meg azon a privát döbbeneten, hogy egy ilyen mélyen személyes történetet hozott be az általam "könnyed, játékos" feladatnak hitt helyzetbe egy számomra vadidegen ember.

A szívét tette le, a lelkének legmélyebb fájdalmát elém. "Van benned rossz érzés vagy bűntudat, hogy maradt köztetek elvarratlan szál, maradt benned valami, amit el szerettél volna mondani neki, de nem tetted és már túl késő?" - így indítottam a beszélgetést, amire jött egy határozott: "Nincsen!" válasz és ezzel már meg is találtuk a beszélgetésünk kulcsát, azaz, hogy - a veszteség fájdalma mellett - nem a bűntudat kell hogy benne éljen, a könnyek hiánya nem az érzéketlenség megnyilvánulása, hanem egy szépen, kereken és méltósággal lezárt és elengedhető kapcsolat bizonyossága, ahol nem kínzó az érzés, hogy nem tett, mondott, oldott meg vagy mutatott ki bármit is még időben És láttam, ahogy a néhány perc végére valami valódi megkönnyebbülés járta át beszélgető társam lényét...


Szabolcs - fiatal tanárunk - az asztal tetején ült, onnan hallgatta a párok beszámolóit, hogy miről beszélgettek, milyen problémákat "szakértettek meg" az egyes tanácsadói beszélgetésekben

A visszajelző kör menete nagyon egyszerűn volt.

Meséld el milyen problémát osztottál meg, jelezz vissza párodnak, hogy hogyan érezted magad ebben a szituációban - mint kliens - és foglald össze, hogy milyen élmény volt számodra ez a tanácsadói beszélgetés, mit kaptál a párodtól - aki a pszichológus volt ebben a feladatban és felállásban

Szabolcs szépen meghallgatta és konstatálta az adott pár beszámolóját majd ugrott a következő párra.

Ránk az utolsók között került sor A párom elmesélte a csoportnak, hogy édesapja meglehetősen friss halálának témáját és az ahhoz kapcsolódó bűntudatát hozta be témaként a közös munkába, majd elmesélte, hogy mekkora megnyugvást hozott számára beszélgetésünk, hogy elakadt gyászmunkájában egy igazi áttörést érez és, hogy ez a néhány perc mekkora értéket hozott neki bűntudata megbékélt nyugalomra talált és bár a veszteség fájdalmát semmi nem írja felül, de az édesapjával jó kapcsolat és a szeretetkötelék mégis erőt tud így adni a gyász fájdalmában Szabolcs ott ült az asztal tetején kezét felemelte majd leborult előttem és csak annyit mondott, hogy: "Respect" Kicsi voltam és még nagyon copfos és fülig vörösödtem miközben lelassult az idő és csak annyit éreztem, hogy "Megérkeztem! Hazaértem!" Ha megkérdeznéd, hogy miért kell nekem pszichológusnak lenne én csak annyit mondanék: "Mert hazaérkeztem" ...Szmejkál Szabolcs nekem Te voltál a pillanatom...


Neked mi volt ez a pillanat, amikor megérezted, hogy ez a te utad, amikor hazaértél? Mi volt az a mágikus pillanat, amiben az elköteleződés láncai összekapcsolódtak közted és választott hivatásod között, amire éppen most az énmárkádat építed?

Recent Posts

See All

Comentários


bottom of page